fooldal bemutatkozas facebook blog partnerek kapcsolat referenciak

Anikó

Öregszem, vagy mi???

 

Valami furcsát vettem észre magamon. Most kivételesen nem a kilóimra gondolok.  Évről évre egyre több dologtól félek. Vagyis a félelem nem is a legjobb szó erre. Valami olyasmit látok magamon, mint amit fiatalabb koromban cikinek tartottam az idősebbek életében. A régi vakmerőségemet felváltotta az óvatosság és bevallom, ez zavar. Néhány évvel ezelőtt felrakattam a téli gumikat és nem volt aza hó vagy jég, amitől megijedtem volna. Nem úgy, mint ma… Az, hogy reggel másfél óra alatt tettem meg húsz kilométert a havazás miatti dugóban, még belefért, különösebben nem dúltam fel magam. De amikor délután, a sminktetováló iskolából kijövet beültem a kocsiba és elindultam hazafelé, elfogott egy eddig nem tapasztalt félelem. A hó megolvadt, majd ráfagyott az utakra és hiába a téli gumi, nem éreztem magam magabiztosan az autómban. Az valamelyest megnyugtatott, hogy nem csak én mentem hússzal, hanem gyakorlatilag mindenki, de semmit nem vártam jobban, mint hogy végre egyben hazaérjek. Végig olyan gondolatok kavarogtak bennem, hogy mindjárt nekem csúszik valaki, vagy én megyek neki az előttem haladónak, esetleg kontrollálhatatlanul belecsúszok az árokba. Lehet, hogy hülyeségnek tűnik az egész, de így volt. Ciki, nem ciki, ilyen ezelőtt még nem történt velem… Eszembe jutott, hogy néhány éve hogy kiakasztottak az óvatos sofőrök, akiket nem győztem magamban szidni. Erre tessék, most én lettem olyan, amilyenek ők. Mindig azt mondogattam magamban, hogy "csak nehogy olyan legyek egyszer, mint ezek", meg hogy "ááá, én nem leszek soha ennyire beszari", erre tessék… Vajon ez az óvatosság a normális, és eddig voltam túl könnyelmű? Vagy ahogy öregszem, ezt el kell fogadni? És ez a természetes? Egyelőre nem tudom. Az is lehet, hogy mivel az elmúlt két év telét melegben töltöttem, egyszerűen csak elszoktam a havas utaktól. A fene tudja, de nagyon remélem, nem marad ez így...